Nem állt meg segíteni egy autós, miután balesetet okozott, inkább elrejtette a kocsit a kukoricásban
Letöltendő büntetést kért az ügyészség a férfira.
Letöltendő büntetést kért az ügyészség a férfira.
Vádat emeltek a sofőr ellen.
Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki egy horvátországi nyaralóhelyen tétlenül végignézte, ahogy egy úszni nem tudó ikerpár belefullad a medencébe. Nem segített, segítséget sem hívott a két 3 éves gyerekhez, akiket végül sikerült újraéleszteni. Az ikrek a szüleik nélkül mentek be a medencébe.
A történtekről videófelvétel is készült.
A törvény szerint kötelességünk megállni.
A gyalogos nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a sofőr pénzbüntetést kapott.
Három és fél év letöltendő büntetést kapott a tettet elkövető tinédzser, de az ügyészség a büntetés súlyosbítása miatt fellebbezett.
A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást az ügyben.
Megállt a gázoló, miután elütötte az M0-son átkelő 92 éves román férfit, de anélkül hajtott tovább, hogy hívta volna a mentőket vagy rendőröket. A gázolót és két utasát még keresik a rendőrök. Az áldozatról kiderült, hogy korához képes kifejezetten jó egészségnek örvendett, és korábban órásmesterként dolgozott.
A rendőrök egy napon belül elfogták az autóst.
A férfinak jogosítványa sem volt, és állítja: a motoros miatt történt a baleset.
A Suzuki Vitara kirepült az árokba, majd visszapattant az úttestre.
Az áldozatot könnyű sérüléssel vitték kórházba.
A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt indított nyomozást.
A 35 éves sofőr, akinél pozitív eredményt hozott a drogteszt, Jánossomorján és Mosonmagyaróváron gázolt.